„Ahol a szükség, közel a segítség!”

Molnár Ildikó kolléganőnk személyes történetét szeretnénk oldalunk olvasóival megosztani. Ildikónál tavaly (2015 októberében) egy izotópos vizsgálat után diagnosztizáltak rosszindulatú pajzsmirigy daganatot. A rákkal való küzdelméről, személyes tapasztalatairól, az általa kipróbált módszerekről, kiegészítő gyógymódokról, valamint állapotának alakulásáról számolunk be ezentúl rendszeresen.

Cégünk vezetője a kezdetektől segítette és a mai napig is segíti Ildikó gyógyulását a lúgos, oxigénes és deutérium csökkentett vizeink biztosításával. Emellett Ildikó határozott életmód és étrendváltozást vezetett be, komoly lúgosító kúrát folytat azóta is, nagy mennyiségben és rendszeresen fogyaszt C-vitamint, és céklát (erre még később visszatérünk).

Most pedig következzenek az ő gondolatai:

Ennyi idő elteltével, letisztultan lehet látni a történteket, mert nagyon más az, amikor megéli az ember az adott pillanatot, és más, mikor visszatekint, és következtetéseket tud levonni, esetleg hasznos tanácsokkal tud szolgálni.

Három embertípust különböztethetünk meg: az egészségest, a beteget, és a gyógyultat. Míg egészségesek vagyunk, legtöbbünk nem fordít (elegendő) figyelmet egészségére, lelki és fizikai állapotára, mert ugye minden rendben van, ez a természetes állapot. Onnan változik meg minden, amikor kiderül majd bizonyossá válik, hogy valami elromlott, és ezen segíteni kell, mert ha nem tesszük meg időben a szükséges lépéseket, komoly, akár visszafordíthatatlan következményei lesznek.

Persze, először jön a diagnosztizálás utáni első sokk, a kétségbeesés, a „Miért pont én?” kérdése, legfőképp, ha egy daganatos megbetegedésről beszélünk. Ha az életünk forog kockán, természetes ez a reakció. Nagyon nehéz ez az időszak, komoly lelki teher a betegnek, családjának egyaránt.

Ezután következik az elfogadás, amikor tudatosul a betegség állapota, már nem tagadja a beteg ember a betegségét. És jön a düh. A harag, ami annak a gondolatnak a következménye, hogy nekem még nagyon sok dolgom van az életben, az élettel, még nem érhet itt és most véget! Ez a harag vezet el a „dackorszakhoz”, ahhoz a tenni akaráshoz, ami a cselekvéshez ad erőt.

Szerencsés dolog, ha ehhez az állapothoz mihamarabb elérkezünk, mert annál korábban tud az ember tudatosan részt venni a gyógyulási folyamatban.

(Folyt. köv.)

 

 

 

Hozzászólások lezárva